Kárpátaljai Magyar Iskolai
Könyvtárakért Alapítvány

Kuratóriumi ülés

Alapítványunk új összetételű kuratóriuma ülésezett a  Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Az új civil törvénynek és  Polgári Törvénykönyvnek megfelelően alapítványunk háromtagú kuratórium irányításával működik tovább.  Gönczy Sándor betegségére való hivatkozással  már májusban jelezte, hogy nem tud tovább részt venni a közös munkában. Répási Ildikó pedig, mint a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárak Információs Egyesületének elnöke, feltételezett érintettként nem vehet részt a kuratórium munkájában. Mindketten nagyon sokat segítettek abban, hogy hatékonyan dolgozhassunk céljainknak megfelelően. Nagyon szépen köszönjük a munkájukat! A kuratórium új tagja Kováts Judit, aki magánemberként, cégének képviselőjeként és egy jótékonysági szervezet tagjaként is a kezdetektől segítője alapítványunknak. A kuratórium elnöke továbbra is Nagy László, titkára/képviselője Vraukóné Lukács Ilona.

VLI tájékoztatta a tagokat az alapítvány alapító okiratának az új Ptk. szerinti módosításairól, ill. az eljárás menetéről. Külön érintette az új dokumentumban az alapítvány tevékenységi köreit, melyek jelentősen bővültek az eredetihez képest.

Ezt követően szó volt a kuratórium működési szabályzatáról is. Az alapító okiratban foglaltak szerint az elnök a rendelkező/aláíró, de a gyakorlatban ezt a titkár végzi, Ő van bejelentve aláíróként minden szervnél. Ezen nem változtatunk a továbbiakban sem.

A titkár beszámolt a Wesselényi Szakközépiskolával kötött Iskolai Közösségi Szolgálat kapcsán történt megállapodás aláírásáról, s közös pályázati projektről is az iskolával. A megállapodás gyakorlati megvalósulása: a diákok több ezer kötet könyvet rendeztek polcra a raktárban, s jegyzékbe vették az adományba kapott VHS-kazettákat.

Tájékoztatás hangzott el arról, hogy az alapítvány, egyik alapító tagjának, Kovács Ferencnek a jóvoltából egy nagyteljesítményű videokamerához és komoly tartozékaihoz jutott. Az eszközöket, mint adomány az eszközleltárba bevételezésre kerül. hasznosítását illetően megállapodás született arról, hogy Bálint Pál operatőrrel megállapodást kötnek, hogy a kamera esetleges személyes használatának ellentételezéseként az alapítvány részére, külön megállapodás alapján BP. az alapítvány munkáját dokumentáló felvételeket készít.

Az alapítvány számára egy udvari sakk-készlet vásárlása történt kommunikációs és szövegértési/olvasásfejlesztési gyakorlatok támogatására. A játék hasznosítása első sorban határon túlra irányuló tervben szerepel, de anyaországi megvalósítása is.

A hasznosítást támogatandó egy kommunikációs tréningvezetői tanfolyam elvégzése is folyamatban van. (Képzési díj alapítványi támogatással, pályázati keretből; képzésen való részvétel munkaidő terhére, utiköltség személyes költségvetésből.)

A sakk játékra épülő program jelenleg kipróbálás alatt van.

A NAV tájékoztatása szerint alapítványunk 151.000.- Ft bevételre számíthat a felajánlott 1%-okból.

Ősszel egy adományozó utat szervezünk, melynek helyszíne: Kaszony.

(A kaszonyi iskolások jelentkeztek egyedül az alapítványunk és a Coldwell Kiadó által közösen meghirdetett történelmi vetélkedőre.)

Az ülés jó hangulatú és termékeny volt.