Kárpátaljai Magyar Iskolai
Könyvtárakért Alapítvány

Híreink 2016 évből

Ahogy a csongoriak megélték

Az iskolából kapott levél:

2016. május 12-én a Csongori Általános Iskolába érkezett a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány küldöttsége Dr. Vraukóné Lukács Ilona és Kocsik Tibor vezetésével. A gyerekek nagy örömmel és szeretettel várták a vendégeket, az előre beharangozott programokat. Rövid ismerkedés után az iskola tanulóit négy csoportra osztva kezdődtek a foglalkozások. Az 1-2 osztályosokat zenés tavaszköszöntővel szórakozatta a Döngicse Együttes 4 fős csapata. A 3-5 osztályos tanulók Gáspár Ferenc előadását hallgathatták meg, amely a királykoronázás folyamatát elevenítette fel élő történelemóra keretein belül. A 6-7 osztályosokkal Faragó György tanár, könyvtáros foglalkozott, a várépítészet történetének magyarországi és európai folyamatának ismertetésével tette feledhetetlenné a rendhagyó történelemórát. Előadásában kitért a kárpátaljai várépítészet érdekességeire is.

A 8-9. osztályosok figyelmét Cselenyák Imre író kötötte le, aki az irodalom-szerelem témakört boncolgatva varázsolta el a jelenlévőket.

Az előadások után Nagy Sándor, iskolánk igazgatója szólt a vendégekhez, azt a gazdasági, társadalmi, geopolitikai helyzetképet mutatta be, melyben mindennapjainkat kell megélnünk. Végezetül Dr. Vraukóné Lukács Ilona átadta azt a tankönyv- és tanszercsomagot, melyet az iskola növendékeinek és tanárainak adományoztak. Molnár Erika könyvtáros, a rendezvény szervezője, megköszönte az ajándékokat, a csodás előadásokat, a megélt élményeket.

„Felemelő, lélekközeli pillanatokat éltünk meg ma. Valódi, emberközeli kapcsolat szemtanúi lehettünk, igazi barátság alakult ki vendégek és házigazdák között. Mindennapi küzdelmeinkbe igazi színeket varázsoltak a vendégeink; felélesztették, felpezsdítették azt a tenniakarást, melyet nap mint nap kell tennünk gyermekeink jövőjének szebbé varázsolásának folyamatában. Repült velünk az idő, a több órás találkozás pillanatnyinak tűnt. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő”  – ezekkel a gondolatokkal búcsúztatta Nagy Sándor igazgató a vendégeket, akik megköszönve  a házias fogadtatást, a többszöri találkozás reményében búcsúztak el iskolánktól.

Az eseményen készült fotók megtekintése

Az Ungvári Járásból érkeztek kollégák könyvet válogatni

Nagyon ritkán adódik alkalom arra, hogy határon túli kollégák maguk tudjanak válogatni a raktárunkban begyűjtött könyvekből. Most egy ilyen szerencsés esemény történt. Sikerült megszervezni, hogy az Ungvári Járás négy könyvtárosa válogathatott. Ez a legjobb útja  annak, hogy a megfelelő könyvek jussanak a könyvtárakba, hiszen minden könyvtáros maga ismeri legjobban könyvtára állományát és olvasóinak igényeit is. Ilyen módon közel  ezer kötet könyv, számos DVD és VHS-kazetta kerülhet olyan könyvtárba, ahol biztosan várják és használni, nézni, olvasni fogják. Egy ilyen nap jó alkalom arra is, hogy egyéb szakmai feladatokról, tervekről is szót váltsunk; akár meginduljon a szervezés is.

Köszönjük az Ungvári Főkonzulátus támogatását!

Az eseményen készült fotók megtekintése

Értesítés nyertes szakmai pályázatról

Tisztelt Pályázó!

Örömmel értesítjük, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégiuma által 2015. december 15-én megjelentetettNEA-NO-16-SZ kódszámú, “Civil szervezetek szakmai programjának támogatása 2016.”  című pályázati kiírásra benyújtott, NEA-NO-16-SZ-0517 pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett, Könyvtárosok, olvasás- és szövegértés-fejlesztés – továbbképzés című pályázata 896 700 Ft összegű támogatásban részesül.

Pályázatuk megvalósításához sok sikert kívánunk!

Üdvözlettel:
Amberboy Zsolt
mb. igazgató
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Hazai Programok Igazgatósága

Értesítés nyertes működési pályázatról

Tisztelt Pályázó!

Örömmel értesítjük, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás kollégiuma által 2015. november 24-én megjelentetettNEA-16-M kódszámú, “Civil szervezetek működési célú támogatása 2016.”  című pályázati kiírásra benyújtott, NEA-NO-16-M-0478pályázati azonosítószámon nyilvántartásba vett, Anyanyelv megőrzésének támogatása a Kárpát-medencében című pályázata 800 000Ft összegű támogatásban részesül.

Pályázatuk megvalósításához sok sikert kívánunk!

>Üdvözlettel:
Amberboy Zsolt
mb. igazgató
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
>Hazai Programok Igazgatósága

10 évesek lettünk

Alapítványunk bírósági bejegyzésének ideje: 2006. február 22. Ebből az alkalomból szerveztünk megemlékezést 2016. március 19-re. (Program itt)

A tíz esztendő történéseit összefoglalni nagyon nehéz lett volna. Ezért arra törekedtünk, hogy bemutassuk azt a környezetet, amiben dolgozunk. (Gondolattérkép itt) Hogy megismerhesse minél több ember, melyek azok a szervezetek, intézmények – határon innen és túl -, akikkel munkánk során összesodródtunk, akikkel több-kevesebb időt együtt dolgozhattunk. Az volt a tervünk, hogy mindenki, aki egy apró szállal is, de kapcsolódik alapítványunkhoz, lehetőség szerint jelen legyen. Hogy egyszer, egy időben, egy légtérben együtt legyünk, támogatók és támogatottak. Hogy lássák az önkénteseink, az Iskolai Közösségi Szolgálatot alapítványunknál teljesítő diákok, milyen rendszer részeként működnek, amikor pl. a raktárat rendezik. Vagy azok a nyugdíjasok is, akik heteken keresztül rendszeres nyitva tartással várták a könyvcserére érkezőket, akik mesekönyvekkel gyarapították raktárkészletünket.

Amilyen nehéz lenne leírni tíz év történéseit, legalább annyira nehéz lenne visszaadni annak a bő három órának a hangulatát, amit együtt töltöttünk; magunkért, egymásért. A múltért és a jövőért. Ha valaki szeretne az esemény hangulatából ízelítőt kapni, abból erőt meríteni, a teljes felvételt megtekintheti itt (Operatőr: Bálint Pál).

A Meghívóban közzétett programmal kapcsolatban történtek változások:

A civil szervezetek és nemzetpolitika címmel tervezett hozzászólás idején Nagy László kuratóriumi elnök olvasta fel Pánczél Károly országgyűlési képviselő üzenetét, aki a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Munkabizottságának elnökeként fogalmazta meg gondolatait. (Megtekinthető itt)

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség képviseletében Kovács András, a Nagyberegi Református Líceum igazgatója, a Tankönyv és Taneszköz Tanács elnök szólt.

A Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárak Információs Egyesülete elnökének gondolatait Tóth Angéla, a Gúti Általános Iskola könyvtárosa olvasta fel.

Pregitzer Fruzsina színművésznő, aki ünnepségünkön szakmai kötelezettségei miatt nem tudott részt venni, egy szép verssel köszöntötte a résztvevőket. (itt látható/hallható)

A Publika Magyar Könyvtári Kör üdvözletét Billédi Ferencné elnök fogalmazta meg. (Itt olvasható)

Nem születtek fogadalmak, nem vázoltunk fel terveket, mert mindannyiunk számára természetes a tovább. Most csak egy kicsit úgy összejöttünk

 

Előadóink egy-egy üzenetet küldtek alapítványunknak. (Itt)

Mi egy-egy, 19. sz. második felében, vagy a 20. sz. első felében kiadott, de új köntösbe öltöztetett könyvvel mondtunk köszönetet nekik. (itt)

 

Fotók az ünnepségről itt.

Fotók az elmúlt 10 évről itt.

Rádióinterjúk:

Mustár Rádió: március 11-e és 18-a.

Kossuth Rádió Első, és második rész.

Ajándékkönyvek az Irka barátainak

A budai Lítea Könyvesbolt és Teaház jóvoltából nagyon kedvezményes áron vásárolt nyomtatott és hangoskönyveket adhattunk át az Irka főszerkesztőjének, Espán Margarétának. Tettük ezt azzal a céllal, hogy a lap rendszeres rejtvényfejtőit, munkatársait jutalmazhassák. A Kard és Korona Kiadó Magyar Népmesék c. társasjátékát az Irka-táborok résztvevőinek szántuk.

Az eseményen készült fotók megtekintése

Himnusz haza

Buda Ferenc versének címét kölcsönözte egy felemelően szép pódiumelőadás címéül Torma Mária Radnóti- és Latinovits-díjas előadóművész, valamint Cserna Csaba, a Magyar Kultúra Lovagja. A hazaszeretetről és az anyanyelv szeretetéről szóló gondolatokat idéztek klasszikus magyar költőktől, prózaíróktól.

Az ünnepre összegyűlteket Nagy Csaba tárogatóművész, az Egyetemes Kultúra Lovagja köszöntötte.

Az est díszvendégei voltak a Magyar és Egyetemes Kultúra Lovagjai Szabolcs-Szatmát-Bereg Megyéből és a határon túlról.

Alapítványunk hat alapító tagja közül ketten tagjai a Kultúra Lovagrendjének (Kovács Ferenc, Vraukóné Ilona) három személyt (Gönczy Sándor és Punykó Mária Kárpátaljáról és Pregitzer Fruzsina) pedig alapítványunk ajánlása alapján ütöttek lovaggá. S mivel az avatási ceremónia a Magyar Kultúra Napjához kötődik, gondoltuk azt, hogy ezen az esten több szálat fogunk össze. Az ünnepségre egy szolíd kiállítással is készültünk, mely a lovagrend és az alapítvány kapcsolatát mutatta be.

Szeretnénk felvállalni, hogy ezentúl ezt az ünnepet minden esztendőben ebben a formában köszöntjük!

Az eseményen készült fotók megtekintése

Tíz éves a KaMIKA

Kölcsey Ferenc vers- és prózamondó verseny

 

Alapítványunk fennállásának 10 évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból kétrészes megemlékezést szerveztünk.

A Magyar Kultúra Napja adta az első rész apropóját. Ilyenkor nem csak az anyaországban ünnepelnek, hanem a határainkon túl élő nemzettársaink is. Ezért is hirdettük meg, az évforduló alkalmából, hagyományteremtő szándékkal a Kölcsey Ferenc vers- és prózamondó versenyt megyebeli és határon túli középiskolások részére.  A versenyre és a nap ünneplésére összegyülteket  Dr Ulrich Attila alpolgármester köszöntötte, majd a Sipkay Iskola 9.b. osztályos tanulói adtak nagyon szép műsort; megidézve a magyar történelem sorsfordító eseményeit, melyeket Kölcsey is megénekelt a Himnuszban.

 

A versenyen 19 fő vett részt.

Helyezések:

I. Kiss Veronika Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda

II. Vabják Márk Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium, Nyíregyháza

III. Illés Nikoletta Vasvári Pál Gimnázium, Nyíregyháza

Közönségdíj:

Dienes Dávid Esze Tamás Gimnázium, Mátészalka

Zsűri különdíja:

Molnár Flóra Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, Kisvárda

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a zsűri munkáját!

Elnök: Kindruszné Munkácsi Ágnes, a nyíregyházi POK igazgatója

Tagok: Punykó Mária, ny.pedagógus, a Magyar Kultúra Lovagja, Kárpátalja

Tóth-Czakó Andrea, könyvtáros – Nyíregyháza

Akikkel ezt a versenyt – remélhetőleg hosszú időre – útjára indítottuk:

Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár

Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ

Nyíregyháza MJV Könyvtárostanárok Munkaközössége

A verseny díjazottjainak Nagy Csaba, az Egyetemes Kultúra Lovagja tárogatózott, majd Torma Mária Radnóti- és Latinovits-díjas előadóművész, valamint Cserna Csaba, a Magyar Kultúra Lovagja pódiumműsorát hallhatták az ünnepre összegyűltek.

Himnusz haza címmel a hazaszeretetről és az anyanyelv szeretetéről szóló gondolatokat idéztek klasszikus magyar költőktől, prózaíróktól.

Az est díszvendégei voltak a Magyar Kultúra Lovagjai Szabolcs-Szatmát-Bereg Megyéből és a határon túlról.

Alapítványunk hat alapító tagja közül ketten tagjai a Kultúra Lovagrendjének (Kovács Ferenc, Vraukóné Ilona) három személyt (Gönczy Sándor és Punykó Mária Kárpátaljáról és Pregitzer Fruzsina) pedig alapítványunk ajánlása alapján ütöttek lovaggá. S mivel az avatási ceremónia a Magyar Kultúra Napjához kötődik, gondoltuk azt, hogy ezen az esten több szálat fogunk össze. Az ünnepségre egy szolíd kiállítással is készültünk, mely a lovagrend és az alapítvány kapcsolatát mutatta be.

Szeretnénk felvállalni, hogy ezen túl minden esztendőben ezt az ünnepet ebben a formában köszöntjük!

 

Az eseményen készült fotók megtekintése

Postán érkezett könyvcsomag

Ormos Bálint szegedi egyetemista az előző év őszén keresett meg bennünket levélben,melyben arról tájékoztat, hogy szorgalmasan gyűjti bolhapiacokon, antikváriumokban azokat a könyveket, melyek azon kategóriák valamelyikébe tartoznak, melyeket a honlapunkon is megjelöltünk. Egy listát is küldött, hogy megerősítést kérjen. A gondosan összeválogatott könyvek egy részét megkaptuk.

Sok hasonló, körültekintően válogató támogatót kívánunk magunknak erre az esztendőre is!