Kárpátaljai Magyar Iskolai
Könyvtárakért Alapítvány

Rákosi Réka élményei

„A legemlékezetesebb élmények abból fakadnak, hogy kilépsz a kényelmi zónádból és kockáztatsz.” (Melissa Hill)

Talán ezzel az idézettel tudnám összegezni a három nap élményét. Emlékezetessége abból fakad elsősorban, hogy abszolút kiléptem a komfortzónámból, hiszen alsó tagozatos tanárként dolgozom és a könyvtárosság eddig ismeretlen terület volt számomra, ennek ellenére kockáztattam, elvállaltam és óriási gazdagsággal tértem haza. Megismertem a könyvtárosság és „más” könyvtár sokszínűségét és azon tevékenységek szükségességét, amelyek a könyvtár falai között történhetnek. Egy új világ nyílt meg előttem, hiszen eddig a könyvtárosi szakma úgy élt a tudatomban, hogy a könyvtáros mást nem tesz, minthogy íróasztal mögül kiadja és átveszi a könyveket.

Első nap reggelén egy 5. osztályosokkal tartott könyvtári foglalkozást figyelhettünk meg, mely a madarakról szólt, azok életmódjáról, téli szokásaikról. Ezt követte három fantasztikus előadás: Kádár Annamária érzelmi intelligenciáról szóló élménydús beszámolója, amit Sás Károly „Csillaghúr” módszertani bemutatója és saját meséskönyvének bemutatója követett, végül pedig Dr. Gombos Péter mutatta be, hogyan különböztessük meg a jó és kevésbé jó könyveket, hogyan legyünk és neveljünk kritikus olvasásra.

Második nap, fény derült a titokra, hogy mit is takar a „könyvszobrászat”…Gyönyörű alkotások (angyalkák)  születtek, amelyekre mindannyian nagyon büszkék voltunk J. Ezt követte a biblioterápia, amit szinte nem akartunk abbahagyni. Sokminden kiderült számomra önmagamról, nagy felfedezések történtek bennem. Sosem gondoltam, hogy egy ennyire ismert, számomra gyakran használt irodalmi mű ilyen érzéseket szabadíthat fel bennem. Köszönet érte! Aztán a nap margójára szolgált, a könyvtári foglalkozások tervezésének megismerése.

Harmadik nap már szinte csak egy pillanatnak tűnt. Éreztük, hogy valaminek a végére értünk, valami jónak, valami hasznosnak és valaminek, amiben jó volt ott lenni. Ünnepi és szinte családias hangulatot megteremtve karácsonyváró kézműves foglalkozás zárta a „jó érzések” sorozatát, a képzést.

Köszönöm a Kárpátaljai Magyar Iskola Könyvtárakért Alapítványnak, hogy részt vehettem, köszönet az ajándékba kapott könyvekért, amelyek óriási értéket jelentenek számomra. A Kádár Annamária Mesepszichológia köteteivel gazdagíthatom és élménydúsabbá tehetem a személyiségfejlesztő óráimat, Sás Károly mesekönyvét én is megeleveníthetem az anyanyelv órák keretein belül, segítve ez által a kis másodikosaimat az olvasóvá nevelésre, büszkélkedhetek könyvtárunkban Gáspár Ferenc könyvsorozatával…Hálás vagyok mindezért!

Sokat kaptam ettől a szűk három naptól, mint személy, mint pedagógus és talán (ki tudja…), mint jövőbeli könyvtáros.

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem…

Tisztelettel,
Rákosi Réka Renáta,
Bem József Általános Iskola, Szamoskrassó, Szatmárnémeti

Az eseményen készült fotók megtekintése